Wiesner Edina, a Wiesner & Snír Academy and Consulting társalapítójának írása
„Engem a feleségem küldött” – mondta a milliárdos céget vezető vállalkozó 5 napos csoportdinamikai tréningünk bemutatkozó körében. Ez a kalandos és tanulságos történet arról szól, hogy a coachképzés hozadéka nemcsak az lehet, hogy coachként dolgozz, hanem az is, hogy önismereted, kommunikációs készséged fejlődjön, ezáltal sikeresen oldj meg korábban legyőzhetetlennek tűnő munkabeli, magánéleti akadályokat.
A milliárdos vállalkozó és a felesége egyaránt elvégezte az extrém önismeretet adó, 5 napos csoportdinamikai tréningünket és a 240 órás Wiesner & Snír Business és Life coach képzést is, végül konfliktusaik megoldásán keresztül eljutottak oda, hogy ma már egymást inspirálják.
Az első megmerítkezés – a csoportdinamikai tréning
Marcsi 2019 nyarának végén hívott fel azzal, hogy egyrészt érdekli a pszichológia, és “szeretne valamit erről tanulni”, másrészt kommunikációs zűrök vannak a férjével közös cégükben és a magánéletükben is. „Elbeszélünk egymás mellett” – mondta.
Olvasott az Érzelmi és társas intelligencia csoportdinamikai tréningünkről, ami nagyon megtetszett neki. Különösen az fogta meg, hogy a csoportdinamikai módszer milyen átfogóan fejlesztő hatású lehet.
Érdekelte, hogy vajon egy ilyen tréning jó lehet-e a munkahelyi problémáik megoldására. Arra, hogy az alkalmazottak nem mindig azt csinálják, amit megbeszéltek, és ez feszültségeket kelt. Néhány vezetői döntést pedig meg kellett volna már hozni, de a főnök, a férj, “nagyon elfoglalt”.
Ahogyan Marcsi felvázolta a helyzetüket, egyre világosabbá vált számomra, hogy a problémák orvoslásához a főnöknek lenne leginkább érdemes részt vennie a csoportdinamikai tréningen, ahol reflektálhatna a saját magatartására, szerepeire, kommunikációs stílusára, és visszajelzést kaphatna másoktól.
A férj 2-3 hét múlva hívott is, azzal hogy „na, akkor miről is van szó, mi ez az egész?” Majd hozzátette, hogy csak azért vesz részt az egészen, mert a felesége ajánlotta neki.
Attila a csoportdinamikai tréningen több hozzá hasonló korosztályú és beosztású férfival ült egy csoportban. Kiderült, vannak közös találkozási pontjaik, mindenkinek van a feleségével kapcsolati problémája, vannak kommunikációs félreértések a családban, mindegyiküknek nehéz gyerekkora volt, kritikus helyzeteket éltek át egyik vagy másik szülővel.
Ezek a „nagy találkozások” pillanatokra elgondolkodtatták Attilát – aki egyre többször csatlakozott a többiek beszélgetéséhez, egyszerűen kommunikatívabbá, oldottabbá vált.
Már nem az volt a fontos, hogy ki mekkora autóval érkezett, és mennyire sikeres. Hanem hogy milyen gondokat, számukra nehezen kezelhető munkahelyi és privát életbeli helyzeteket élnek át, amelyekben egyszerűen tanácstalanok, és amiért a tréningen is részt vesznek.
Csoportdinamika csecsemővel
Marcsi látta a férjén a változást, és benne is megerősödött, érdemes részt venni a csoportdinamikai tréningen, amit egy hónappal később meg is tett, akkor még kicsi gyerekkel a karján.
A férje is elkísérte, hogy vigyázzon a gyerekekre addig, amíg a feleség tréningezett a többiekkel. A szünetekben Marcsi ismét felvette az anya szerepet, a legkisebbet még szoptatta, de a másik kettő sem fogta vissza magát, hogy az anyaidőt kikövetelje.
A tréningen kiderült, Marcsinak igen jó az észlelése, csak keveset fejez ki belőle, ugyanakkor amikor megszólal, frappánsan összefoglalja a gondolatait és érzéseit, de összességében mégis visszahúzódó, és magába fojtja impulzusait:
– Marcsi, mi a helyzet veled, akkora levegőket veszel itt mellettem, mintha akarnál valamit mondani, de aztán mégsem. Mi az amitől vagy akitől ennyire hallgatsz? Mintha a te gondolataid nem lennének elég fontosak számodra.
“Nem hiszem, hogy annyira fontos lehet, amit én gondolok, és a többiek eleve gyorsabbak, rutinosabbak. Vajon a férjem elbír-e a munkája mellett a három gyerekkel? Mekkora terhet rakok rá így! Tipikus anya, nem?”
– Igen, sőt, rendes lány vagy! Így ne okozz lehetőleg senkinek se gondot, de mindezt úgy, hogy előre megoldasz mindent! Nem?
Kényszeredetten mosolygott, majd hozzátette: “Igen, nálunk a családban nem volt divat a másikat terhelni a problémákkal, hozzászoktam, hogy egyedül kell megoldanom a problémáimat. Persze, ezt frusztrál és jól beszólok neki, hogy nem segít semmit a családban.”
Pszichológus vagy coach?
Pár hónap múlva Marcsi megkeresett, hogy tudnék-e neki pszichológust ajánlani, mert komoly kommunikációs félreértései vannak a férjével, és úgy látja, minden feladat rá hárul, már nem bírja a három gyerek mellett.
Kérdéseket tettem fel neki, talán a legegyszerűbbeket. Hogyan hat az rá, amit éppen átélt, milyen érzések járják át, és mit mondana a legszívesebben. Erre felkiáltott, „…éppen erre van szükségem, hogy valakivel így átbeszélhessem a helyzeteket”.
Ezt követően kezdett el hozzám járni coachingba. A távolság és a Covid-helyzet miatt, hol személyesen, hol pedig Skype-on találkoztunk.
Azon dolgoztunk, hogyan fejezze ki igényeit, a számára fontos érzelmeit, akár félelemről, akár örömről van szó. Nagyon büszke voltam rá, mert az új viselkedése, ahogy önmagát (érzéseit és gondolatait) felvállalta, megkönnyebbülést és sikereket hozott számára, mi több, a férje vevő volt erre az új stílusra.
Attila meghallgatta, és a kettejük közt lévő kapcsolat kezdett fordulatot venni, lelassultak, valóban beszélgettek egymással, és többet figyeltek egymás igényeire.
Egyre több dologban megállapodtak, pl. kinek mikor van szüksége privát időre, ki mikor találkozik barátokkal, ki mikor vigyáz a gyerekekre, hogy a másik eljárhasson „fitneszbe” (mindketten végeznek testedzést), hogyan legyenek a reggelizések (együtt-külön), hazavárjunk-e vacsorára, és szóljunk, ha nem számíthatunk a másikra.
A különféle szerepek meghatározása – úton a coachképzés felé
Előkerültek olyan témák is, amelyek nem a privát életet érintették, hanem Marcsi cégben betöltött szerepét, és feladatait. Ki is ő ebben a cégben? Feleség, a tulaj felesége vagy egy tulaj, aki főnök is?
Nem volt könnyű a szerepeket szétválogatni, azt, hogy melyik kapcsán hogyan érzi magát, és vajon mikor melyik „gatyába kell beleugrania”, és aszerint gondolkodnia, viselkednie.
Ahogyan ezt ő mondja magáról: „egyik ajtón Marcsi anya, másik ajtón Marcsi főnök”.
Sok mindenről esett szó, például:
“Attilának igazán jó üzleti ötletei vannak, hihetetlen, hogy miket talál ki. De ahogy tálalja, attól égnek áll a hajam. Simán kijelenti, hogy ez és ez van, és holnaptól így vagy úgy csináljuk, ami lehet, teljesen ellentétes az eddigi gyakorlattal. Egyáltalán nem egyeztet velem.”
– Mit üzen egy ilyen helyzet neked?
“Olyan mintha semmibe venne, nem számítok neki, és iszonyatosan felháborít, hogy lemaradtam valami infóról, nem figyeltem eléggé. Szomorú leszek tőle.”
– Mit reagálsz ilyenkor?
“Egyszerűen csak pampogok – de fejben már minden rossz forgatókönyv egészen a válásig készen van –, és jól kiosztom, amitől pedig neki áll fel a szőr a hátán, mert hogy mindent kontrollálni akarok.”
– Mi az amitől ennyire kiakadsz?
“Korábban is voltak már olyan esetek, amikor elúszott egy csomó pénzünk, mert nem beszélte meg velem a döntést, ekkor szinte csak az én fizetésemből éltünk,ami egy nagyon nehéz időszak volt. Nagy a bizonytalanság bennem.”
Úgy tűnt első hallásra, hogy mennyire ellentétei egymásnak, míg a férj merész, ötletelő, akár óvatlan, addig ő biztonságra törekvő, és részletekbe menő.
Az is kiderült, hogy amikor a férje hallgat rá, és átbeszélik egy-egy ötletnek a részleteit, akkor Marcsi is nyugodtabb, és a férj is elismerte, nagyobb biztonsággal áll neki a megvalósításnak, mert jobban rálát olyan részletekre, amikre ő nem gondolt. Az egész vállalkozást ebben az együttműködésben építették fel, azonban az utóbbi pár évben a kommunikáció elcsúszott, és a 3 gyerek mellett nem volt annyi idő a dolgok átbeszélésére.
– Tehát egész jó páros vagytok, remekül kiegészítitek egymást:
Elmosolyodik, és hozzáteszi: “Igen, most hogy ezt mondod, tényleg így lehetne. És milyen jó lenne, ha ez többször fordulna elő… “
Úton az extrém önismeret felé: Business és Life coach képzés
Attilát annyira feldobta az új kommunikáció a feleségével, hogy a következő alkalommal eljött egy provokatív coaching képzésünkre is. Itt igazán elemében érezte magát, és ekkor fogant meg benne, szeretne elvégezni egy hosszabb coachképzést is. Döntéséhez az is hozzájárult, hogy a feleségében végbement változások egyértelműen felkeltették az érdeklődését, nem szeretett volna lemaradni.
Először azonban Marcsit üdvözölhettük a Business és Life Coach képzésünk résztvevői között. A bemutatkozó körben óvatosan, de azért határozottan kijelentette, nem akar ő coach lenni, de az érdekli, hogy a problémákat és a konfliktusokat hatékonyan tudja megoldani, egyértelműbben kommunikáljon, tovább fejlődjön az önismerete, és társas készségei.
Marcsi a képzés felénél úgy döntött, mégis akar a képzési idő alatt gyakorló coachingot folytatni, mert látta a társain, mekkora örömöt jelent számukra, hogy másoknak tudnak coachinggal segíteni az elakadásokban, a fejlődésben.
Azon gondolkodott, hogy a coachképzés elvégzése után rendszeresen fog foglalkozni ügyfelekkel, mert szeretne hozzájárulni mások boldogságához, és adni abból az örömből, amit ő is megtapasztalt a saját fejlődésében.
Később Attila is beiratkozott a Business és Life coach képzésünkre, mert kíváncsi volt, vezetőként hogyan tudná hatékonyabban megoldani a felmerülő problémákat, miként tud segíteni a munkatársai fejlesztésében.
Tanulság? A coachképzés célja nem feltétlenül az, hogy coachként dolgozz. Egy hosszabb, önismereti alapú coachképzés a belső fejlődésről is szól, és komoly kihívások állítja a coachingot tanulókat, mert számos olyan önismereti téma merül fel bennük, ami más hasonló foglalkozáson vagy egyéni coachingban, terápiában nem fog előkerülni.
Érdekel a coachképzés, amelynek nemcsak az a hozadéka, hogy jó coach lehetsz, hanem az is, hogy jobb ember?
240 órás Business és Life Coach képzésünk ráadásul az egyetlen képzés a magyar magánpiacon, amely megfelel a német Roundtable Coaching e.V (RTC) sztenderdjeinek.
A képzés része az extrém önismeretet adó 5 napos csoportdinamikai tréning is, mely maradandó változást ígér számodra: miközben világossá válnak a csoportok rejtett folyamatai, megtanulod, hogyan lehetsz nagyobb hatással másokra.
A Business és Life Coach képzés legközelebb 2024. március 8-án indul.
Gyere el nyílt napjaink valamelyikére, próbáld ki a coach szerepét, tanulj és kérdezz tőlünk, az oktatóktól!
Nyílt napok időpontjai és jelentkezés: 2024. feb.13. (kedd) 18-20.30 és 2024. feb.14. (szerda) 9-11.30
Itt jelentkezhetsz a nyílt napok valamelyikére: https://wiesnersnir.hu/business-es-life-coach-kepzes/