A konfrontáció művészete és a csend a coachingban

A coachingban, mint más segítő foglalkozásokban vagy a tanácsadásban, különböző intervenciós technikákat alkalmazunk ahhoz, hogy a változási folyamatot előmozdítsuk, és a kitűzött célt elérjük. Ezúttal a konfrontáció művészetével és a csönd erejével foglalkozunk részletesebben.

 

Különbséget teszek a technika és módszer között. Egy módszer, mint például a pszichodráma, Nlp, gestalt, csoportdinamika, vagy kérdőív is lehet adott esetben egy “technika”, amellyel a coaching során dolgozom. Felfogásom szerint a módszer sok apró technikából épül fel és ezen intervenciók együttes alkalmazása adja meg a módszert és annak jellegét.

Kérdezésről, valamint aktív meghallgatás technikákról elég sokféle irodalmat lehet találni. A konfrontáció fontosságáról sokan írnak, de bővebben nem kerül kifejtésre mi is a lényege, és hogy is kell azt alkalmazni. Úgy gondolom, ez nem véletlen, mivel a konfrontáció az egyik legnehezebb technika, intervenció. Ahogy azt később kifejtem, a konfrontáció egyfajta konfliktus, azt pedig sokan kerüljük.

Van coaching irányzat, ahol azt tartják jónak, ha a coach csak a kérdezési technikára szorítkozik (nem konfrontálnak). Vannak, akik szelíd konfrontációról beszélnek és van iskola, mely konfrontatív coachingot hirdet.

Mi a konfrontáció?

Az értelmező szótár szerint a konfrontáció: szembesítés, szembeállítás, egybevetés, álláspontok éles szembekerülése. A konfrontálásra akkor kerül sor, ha az egyik félben valamilyen mértékben felgyülemlik a feszültség és ő ezt csökkenteni, oldani akarja. A konfrontálás következményében a konfrontáló félben ugyan csökken a feszültség, de ez az energia nem vész el, hanem konfrontáló hatással a másik félben keletkezik valamilyen feszültség. A konfrontáció minőségétől függ, hogy a másik félben keletkezett feszültség hogyan oldódik: a konfrontált visszavág, magában tartja a feszültséget vagy a konfrontációt elfogadva, változtat a viselkedésén, gondolkodásán és hozzáállásán. A konfrontációban megnyilvánul bizonyos agresszivitás, hatalom és erő. A szembesítést a helyzet tisztázása végett tesszük. Egy megnyilvánulást ütköztetünk a valósággal (tény, helyzet, megnyilvánulás stb.). Tárgyi szinten két tartalmat vetünk össze, ám kapcsolati szinten viszonyról, és a viszony tisztázásáról szól a konfrontáció.

A hétköznapi és a művészi (professzionális) konfrontáció

Hétköznapjainkban elég sok tapasztalatunk van a konfrontációkról, melyek nem tudatosak és irányítottak: “Ezt megint nem csináltad jól… Így nem beszélünk…Ostoba vagy… Te sem vagy különb… Mert te ilyet nem is csinálsz?… Jobban tennéd, ha hallgatnál…”

Az ilyen és hasonló konfrontációkból nem vagy kevésbé lehet tanulni, ugyanis nem leíróan fejezi ki a problémát. Nem derül ki, hogy mi a baj, nem specifikus, hanem általános, lehet támadó és ezzel sértő is. A hétköznapi konfrontációban a folyamat nincs kezelve és irányítva. Nem azzal foglalkozik, hogy az mennyiben segíti/támogatja a másikat a fejlődésben, hogy mi lesz az adott intervenciónak a következménye. Bár az ilyen jellegű konfrontációknak is célja a változás elérése, de hatásában nagyon sokszor nem éri el azt. Ezáltal a konfrontáló csak a saját feszültségét oldja (ventilál), míg a másikban is feszültség megnövekszik, mivel a szembesítés (beszólás, beolvasás stb.) nem világos számára. A konfrontált a felgyülemlett feszültséget támadással (pl. vitával) vagy meneküléssel (pl. nyeléssel) igyekszik oldani. Az irányítás kicsúszik a konfrontáló kezéből.

Ezzel szemben a művészien (professzionálisan) alkalmazott konfrontációban – például a coaching során – az irányítás a konfrontáló kezében van. A konfrontáló tudatosan van jelen a folyamatban és világos számára az elérendő hatás. Így a konfrontációban irányított konfliktus keletkezik, amely a tartalom és a viszony (kapcsolat) tisztázása miatt történik. Példaként említek egy gyakori jelenséget: a coacholt mosolyogva meséli el a számára fájdalmas történetét. Ebben a helyzetben a coach két jelenséget (tényszerűséget) ütköztethet: a fájdalom és a mosoly disszonanciáját:

“Úgy tűnik a története inkább vicces, mint fájdalmas, mert mosolyogva mondja.” vagy
“Mindig mosolyog, ha valami fájdalmas?” vagy
“Nem tudom komolyan venni a fájdalmát, mivel mosolyogva mondja.”

Ebben a tudatos folyamatban a cél az, hogy a másik változtasson bizonyos viselkedésén, példánknál maradva az érzés és annak kifejezése kongruens legyen.

A konstruktív, destruktív és a meddő konfrontáció

A konfrontáció a konfliktus egy speciális válfaja, melyre érvényes, hogy lefolyásában és hatásában lehet konstruktív, destruktív és meddő. Általában a konfliktussal, konfrontációval való negatív tapasztalataink miatt kerüljük ezeket a helyzeteket. Félünk, hogy megbántjuk a másik embert vagy az adott szituáció megromlik.

A konstruktív konfrontációra jellemző, hogy fejleszti a kapcsolatot, egy témára (tényekre) fókuszál, adekvát, a másik teherbíró- és tanulóképességét figyelembe veszi. Világos és egyértelmű, nem ragaszkodik az önös igazsághoz, a másságot tiszteli, tisztázza a határokat és betartja azokat, konkrét viselkedésre vonatkozik és pozitívan értékel, elismer.

Lehetséges, hogy a szembesített valóság (tények) a coacholt személy számára fájdalmas, – azt érzi, hogy fején találták a szöget – és ekkor nem fog védekezni, hanem energiáit a viselkedés változtatására fogja fordítani. A konfrontálás tehát lehet fájdalmas, de semmiképpen sem lehet bántó, sértő vagy bénító. A művészi konfrontáció egyfajta támogatás. Művészi, tehát megfelelő módon, megfelelő erősséggel, megfelelő időpillanatban alkalmazott konfrontációval elősegítjük a változást és ezzel támogatjuk a másikat a fejlődésben.

A destruktív konfrontáció károsítja, illetve tönkreteszi a kapcsolatot, megszégyenítő, leértékelő, nem egyértelmű, alul- vagy túlkövetelő, hiányzik belőle a pozitív értékelés, ragaszkodik a maga igazához, feltételező, bűntudatkeltő, előítéletes, nem tiszteli a másikat. Például, ha egy kapcsolat elmérgesedik, nem tisztázódnak a dolgok és viszonyok, akkor az felfokozott harchoz, és sértődéshez vezethet a másikkal, (pl. fejéhez vágjuk az igazságunkat és ebből vita, védekezés lesz).

Megkérdőjelezhető, mi értelme van az olyan visszajelzésnek, ami miatt a másik védekezni vagy támadni fog? Valószínűleg semmi. Alapszabály, hogy csak az ellenállás mentén lehet haladni, de nem vele szemben. Az ellenállást ugyan meg lehet törni, de az nem segíti a fejlődést. Az ellenállás mindig azt jelzi, hogy a másik vagy nem tart még ott a fejlődésben, amire a konfrontáció vonatkozik, vagy nem megfelelő a szembesítés.

A meddő konfrontációt jellemzi, hogy az üzenet nem megy át a másik félhez, nem hallja azt meg, ilyenkor nincs változás. Azaz nincs kibillenés és a játszma folytatódik.

A konfrontáció energiaszintje

A konfrontáció művészetének egyik titka a “megfelelő” energiájú intervenció. A megfelelőség jelentősen azon múlik, hogy a konfrontáló megnyilvánulásának milyen az agresszió (energia) szintje. Az agresszivitás az a képesség, erő, mely segít a változtatásban és változásban coach-nál és coacholtnál egyaránt. Ennek mértéke mindig helyzetfüggő, ha túl sok, akkor romboló, ellenben ha kevés benne az agresszivitás, akkor nem hat. Pont annyi legyen, hogy a másik kibillenjen a megszokott állapotából.

Egy megtörtént eseten érzékeltetem, hogyan változott az intervenció bevetett energiaszintje. Az intervenció lehet egészen alacsony energia szintű például amikor a coach a coacholtnak szóvá teszi annak másodszori 15 perces késését: “Ugye valami mindig közbejön, és ezért késik? Lehet, hogy nem jön szívesen a coachingra?” Az ügyfél a helyzet tisztázása után továbbra is késik, ekkor lehet egy magasabb energiaszintű intervenciót alkalmazni: “Nagyon dühít, hogy ígérete ellenére továbbra is késik. Így nehezen tudunk együttdolgozni.”

Negyedik alkalommal is késve érkezett az ügyfél, ekkor egészen magas energiaszintű intervenció hangzott el: “Nem dolgozom többet Önnel, mert mindig késik, és én így nem akarok dolgozni.” – ez a kapcsolat befejezéséhez vezetett.

A professzionális konfrontáció lehetséges formái

A konfrontációt sokféle formában lehet megvalósítani:

  • Humorosan és szimbolikusan: A coacholt panaszkodott a kollégáira: “Olyanok ezek a férfiak, mint a kakasok a szemétdombon, folyton egymásnak esnek. Coach: És mit szól ehhez a tyúk?”
  • Visszatekintően: Coach: “A múltkor azt mondta, hogy nemet fog mondani a vezérigazgatónak, mert túlterhelt. Most pedig magyarázza, hogy miért nem mondott nemet.”
  • Emocionálisan: Coach: “Nagyon dühít, hogy velem is azt a játszmát játssza, hogy megígér valamit és aztán elmagyarázza, hogy miért nem teszi meg. Ezt a játszmát játssza a vezérigazgatóval is. Vagy változtat ezen vagy én kilépek a játszmájából.”
  • Viszonyra vonatkozóan: Coach: “A főnökének nem mond szóban nemet, de verbálisan nemet mond: nem csinálja meg a feladatot. Velem is azt a játszmát játssza, mint a többiekkel. Megígéri, de nem csinálja meg, majd magyarázkodik.”
  • Építően, biztatóan: Coach: “Látja, egyszer már sikerült megtennie, tehát van már róla tapasztalata, hogy meg tudja csinálni. Visszatérhet ehhez az élményhez hasonló szituációban.”
  • Erkölcsileg: Coach: “Hogyan egyezik ez az értékeivel, megígér valamit és nem csinálja meg? Hazudott.”
  • Elővigyázatosan: Coach: “Elmondaná ezt nekem pontosabban?”
  • Tanítólag: Coach: “Ebben az esetben én az Ön helyében ezt így csinálnám.”
  • Pszichoanalitikusan: Coach: “Úgy látom a viszonyunk olyan, mintha apjának tekintene.”
  • Figyelmeztetően: Coach: “Ha folyton halogatja a dolgait, előbb-utóbb (ilyen és ilyen) következményei lesznek.”
  • Frusztrálóan, ironikusan: Coach: “Nagyon jól teszi, hogy késve érkezik. Vagy Csak így tovább, véletlenül se jöjjön pontosan.”

Csönd által: “…” pl. hosszabb monológ után.

Csönd a konfrontációban

A csönddel nehezen tudunk valamit kezdeni, van benne valami félelmetes és frusztráló, ugyanakkor lehet meghitt is. Úgy, mint ahogy a zeneművészetben is fontos szerepe van a szünetnek (csöndnek), ugyanúgy a konfrontáció művészetében is nagyon hatásos eszköz. Nem csak a külső csönd, hanem a coach-ban lévő belső csönd is fontos.

Meghallgatásnál nagyon fontos, hogy a coach belülről kiüresedjen, elcsendesedjen, hogy így teljes mértékben az ügyfélre figyeljen, jelen legyen. Az ilyen csöndes jelenlétben a coach váltakozva tud az ügyfélre, önmagára és a kölcsönös viszonyra is figyelni.

Ha az ügyfél érdekfeszítően beszél a témájáról, akkor a coach-nak könnyű dolga van, aránylag alacsony energiával jelen tud lenni. Ez nem jelenti azt, hogy nincs ott teljes jelenlétével. A beszélgetés folyamatában, ha a coacholt befejezi a mondandóját és beáll a csönd, akkor általában nem hallgatunk tovább, hanem valamit mondunk. Ha viszont a coach nem válaszol azonnal, hanem csöndben várakozik és figyel a coacholtra, akkor esetleg mindkettőjükben nőhet a feszültség. Ilyenkor a coach vagy elviseli a csöndet és az ezzel járó bizonytalanságot vagy kérdéssel, tükrözéssel stb. azonnal csökkenti a feszültséget mind magában, mind a másikban.

A nagyobb feszültség nagyobb energiákat mozgósít. Tehát, ha rövid szünet után nem megengedve a nagyobb feszültség kialakulását, váltunk, akkor maradunk az alacsonyabb energetikai szinten. Viszont, ha a coach tovább hallgat, és elviseli a növekvő feszültséget, ami már lehet, hogy neki sem könnyű, akkor egy magasabb energiájú intervencióval él. Tehát, ha a coach egy kicsit tovább viseli el a csöndet, mint amennyi a saját komfortzónájába belefér, akkor ezzel több energiát invesztál a folyamatba, és ennek hatása is nagyobb lesz, több energia mozgósítódik az ügyfélnél is.

A csöndet nehezebb elviselni, mint a beszédet. Nem tudunk mit kezdeni a csönddel, és ezért elkezdünk beszélni. Az ügyfél és sokszor a coach is ilyenkor zavarba jön, frusztrált lesz. A csöndben mélyebb folyamatok indulnak be, szünettel – csönddel az ügyfél próbára teszi a coachot, hogy vajon kibírja-e a csöndet, és ha kibírja, akkor esetleg fájdalmasabb témát is rá tud bízni, illetve a csöndben jönnek elő a mélyebb érzések. A csöndben az ügyfél jobban tud figyelni a benne zajló történésre, ugyanebben az időben a coach is időt kap a reflexióra, ügyfele, önmaga és a viszony mélyebb megismerésére.

Ez a technika a zen, vipasana és a kiüresítő meditációk sajátossága. A nem cselekvés által történik meg a változás. Ez nem jelent passzivitást, mert az aktív figyelem (aktív meghallgatás) nagyon összeszedetten a jelenben van. Feltétele, hogy megfelelő időben és bizalmi kapcsolatban alkalmazzuk.

Tapasztalatom szerint, ha a coach aktív meghallgató szerepében van, és a másik ki tudja magát szabadon fejezni, ezzel meg is oldja problémáinak, dilemmáinak egy részét. Ha a coach képes figyelemmel hallgatásban maradni, akkor is, ha gyakori a csönd, ezzel továbblendítheti a másikat önmaga mélyebb kifejezésében.

Egy ügyfél, aki nehezen tudta meghallgatni a beosztottait, elmondása szerint sokat beszél. A coaching ülésen is részletesen ecsetelte a nehézségét. Meglepődött, miután egy ilyen hosszabb hangos gondolkodás után nem mondtam semmit, csak néhány percig ráfigyelve csöndben hallgattam. Szembesült a csend frusztráló hatásával és rájött, hogy nem tud mit kezdeni a csenddel és azon belül azzal a helyzettel, ha nem ő beszél. A beszéd egyfajta kényszeresség volt nála, amivel kitöltötte az időt és teret. Ebben a coaching helyzetben az ügyfél megtapasztalhatta, hogy lehet, akár meg is hallgatni a másikat, és a csöndben elgondolkodhat a következő mondanivalóján, valamint hatást is gyakorolhat ezáltal.

A csendnek nagyon erős konfrontáló hatása van. Leülepednek a diszkurzív gondolatok, a felszínen lévő érzések és feltörnek a mélyebben szunnyadó érzések és gondolatok (“…fecseg a felszín, hallgat a mély.” – József Attila: A Dunánál).

Összefoglalás

A coaching egy non-direktív tanácsadási forma. A coach a folyamatért felelős és a coacholt a változásért. A változás előmozdításához, lehet, hogy szükséges néha magasabb energiájú intervenció, ami által jobban elmozdulunk a direktivitás felé. Egy jól megfogalmazott konfrontatív kérdés formáját tekintve non-direktív, hatásában viszont nagyon direktív. A lényeg, hogy a folyamat során mindvégig a coacholt maradjon a fókuszban és ne a coach, és hogy amit teszünk, az segítse a változást. A művészi konfrontációban nagyon sok szempontot és körülményt figyelembe kell venni.

Ezek a szempontok a következők: az ügyfél kapcsolat minősége (szilárdság, bizalom, közelség-távolság, érzelmi terhelhetőség), megfelelően ki tudja magát fejezni a coacholt (van-e elég bátorsága hogy megvédje magát, ellentmondjon), megfelelő időben történjen a konfrontáció, csoport/team coachingban megfelelő személy konfrontáljon (nem mindig a coach, hanem valamelyik résztvevő), külső körülmények (pl. hely, diszkréció). Nem árt elképzelni, hogy az adott konfrontációnak milyen lesz a hatása. Nem kell mindent és mindig konfrontálni. A coach tudjon szabad lenni attól, hogy kényszeresen konfrontáljon. Ehhez nagy tudatosságra, ön- és emberismeretre van szükség.

(A cikk egyes részei Dr. Otto Hürter és Elisabeth Hürter nyomán íródtak)

Snír Péter
Coach, csoportdinamikai tréner

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn

Hasonló tartalmak