“Nincs jobb egy gyakorlatias elméletnél” – az 5 napos csoportdinamikai tréninghez tartozó elméletek, hogyan segítik a szupervízort az egyéni és csoportos munkájában.
A szupervizorok és trénerek csoportdinamikai tréningen megélt tapasztalatairól szóló cikksorozatunk ezen számában Szentpály-Juhász Imrével beszélgettünk, aki szupervizorként és coach-ként dolgozik.
Szentpály-Juhász Imre 2016 telén vett részt a csoportdinamikai tréningünkön, ahol olyan visszajelzéseket kapott a viselkedéséről, amelyekre korábban más élethelyzetekben nem volt rá lehetősége. “Sem coachként, sem szupervizorként, sem trénerként nem kaptam ilyen visszajelzéseket magamról, ami ennyire konkrét, éles, időnként provokatív volt, mint a csoportdinamikai tréningen. Emberekkel foglalkozom a mindennapjaimban és fontos tapasztalatokat szereztem a saját működésemről az érzelmi és társas intelligencia tréningen.” Tükröt tartott elém, amiben megláthattam, hogy hatok másokra, hogy működök és milyen szerepet töltök be egy csoport tagjaként– emlékszik vissza Imre, aki elmondása szerint ezeket a tapasztalatait nem csak a munkájában, de a magánéletében is remekül hasznosítja.
Odatartozás, hatalom, intimitás
Egy csoport megalakulásakor a résztvevők az egymás között zajló interakciók során több eseményt, jelenséget is átélnek. Ezeket, a csoport dinamikáinak jobb megértéséért az odatartozás, a hatalom és az intimitás dimenziójába lehet besorolni. Például tagoknak egyezségre kell jutniuk abban, kit tart a tagjának, kik vannak a középpontban és kik a peremen, azaz hogy hol vannak a csoport határok, és mekkora mozgást engednek ezek a határok. A hatalom meghatározása lehet normaképzés szerint, vagy hierarchián alapuló egy csoporton belül. Az intimitás, a csoporttagok közötti kapcsolatok intenzitását írja le, vagyis azt, hogy milyen közel vagy távol vannak egymástól az egyes tagok. Lényeges lehet, hogy egyes tagok mennyire kötelezik el magukat a csoportban és engedik közel a csoporttagokat, akár a formális kereteken kívüli informális térben is (feladatok megoldásán túli időben).
“Az érzelmi és társas intelligencia tréningen megélt saját tapasztalat azért is volt segítségemre, mert az elméletet is gyakorlatban élhettem át, a saját bőrömön tapasztaltam meg a jelenségeket. Ennek hatására a szupervizori munkámban a különböző csoportokat tudatosabban tudom vezetni. Pontosabb képet kaptam arról, hogy milyen folyamatok mozgatják a különböző csoportokat – osztja meg velünk szakmai fejlődését Imre, amit a csoportdinamikai tréningnek köszönhet.
Individuum a csoportban“Bár a csoportdinamikai tréning alapvetően csoport folyamatokon keresztül adott mélyebb önismeretet, az itt megélt tapasztalataimat egyéni foglalkozásokon is kamatoztatni tudom. Részben a tréningen megtapasztalt visszajelzések alapján kaptam képet magamról és arról, hogyan hatok más emberekre, amit fontos tudatosítani, hiszen mi, akik emberekkel foglalkozunk, mind a személyiségünkkel, a szellemi és fizikai jelenlétünkkel dolgozunk elsősorban. Másrészt pedig a már említett három dimenzió – odatartozás, hatalom, intimitás – mentén vizsgálva egy ügyfél individuális szerepét pontosabban meg tudom határozni a saját környezetében. Miben gyökerezhetnek a konfliktusai? Hogyan hat a személyisége, kommunikációja a munkatársaira, családjára? “ – zárja gondolatait Imre a pszichés és gondolkodásbeli újrarendeződést hozó csoportdinamikai tréningről.