Új szakmát tanultam: life és business coach lettem! Találtam egy olyan új hivatás-lehetőséget, amely valóban változatos, hisz sokféle ember kérhet segítséget sokféle témában, a célokhoz vezető út során kalandos és a munkakapcsolat során felszakadó érzelmektől életteli.
Egy életre szóló élmény volt már az Iskola is, amely ide vezetett. Az In Dynamics Consulting Kft. coach-kurzusa Snír Péter és Wiesner Edina vezetésével egy minden részletében kitalált, pontosan egymáshoz illeszkedő tartalmú és sorrendű modulokból álló, gyakorlatorientált iskola. FELNŐTT-képzés a szó szoros értelmében is, ahol a résztvevők nemcsak a szakma eszköztárát, etikai szabályait és technikáját tanulják meg, hanem ÖNMAGUKat is.
A képzésbe illesztett csoportdinamikai tréning modul már a képzés elején olyan tükörterem, ahol a csoporttagok által tartott tükrökben önmagunk sokféle arcára látunk rá. Itt le lehet mérni, milyen hatással vagyunk a környezetünkre, viselkedésünk változtatása hogyan hat a csoportra, megérthetjük kapcsolataink súrlódását okozó működésünket és a többieken keresztül saját vakfoltjainkra lelhetünk. A saját működésünk és a másokra gyakorolt hatásunk tudatos megélése, azonosítása nagy erejű felismeréseket ébreszt, a bizonytalanságaink észlelése azok felszámolásához segít hozzá, a magabiztosság és saját magunk elfogadása pedig érzelmi intelligenciánkat erősíti. Nagy hullámvasút ez, olyan életre szóló emlékeket és kapcsolatokat szerezve a csoport megtartó ereje biztonságában, amelyek belénk égnek akkor is, ha soha többet nem találkozunk az életben.
A képzés felépítése nagyon érdekes és a siker bizonyossága működteti, amely azon is múlik, hogy a gyakorló coach munka már a képzés alatt megkezdődik. Ahelyett, hogy mások elméletének egyszerű visszaadása lenne a tanítás tárgya, itt a saját tapasztalat megszerzésének elvárása egyszerre motorja és eredménye a képzésnek. Az önismereti modult követően ugyanis – amikor a saját működésünkről elemi erejű tapasztalatot szerezhettünk az emberi laboratóriumban – következik az ügyfélszerzés feladata. Ez egyrészt rászorít minket arra, hogy magunkat és kompetenciáinkat felmérjük, másrészt „szolgáltatásunkat” értékesítve vállaljuk magunkat mások előtt. Ennek sikere az ügyfelekkel való munka megkezdése lesz, kudarca pedig fontos ismeret gátjainkról és akadályainkról, amelyek talán már életünk korábbi pillanataiban is hátráltattak, csak eddig rejtve maradtak. Itt azonban a többiek ötleteit és lépéseit hallva új ötletek születnek bennünk is, a nekünk adott észrevételeik és tanácsaik magabiztosságunkat erősítik meg egy kicsit ahhoz, hogy eltervezett lépéseinket a megvalósításig vigyük. Megtalálni a nehézségeink leküzdésének erőforrásait pedig egy életre hatással lesz ránk.
A képzésbe épített coaching folyamataink során személyiségünk és jellemünk ösztönös működésétől, a tanított és csapatolvasmányokból kiszemezgetett eszközök és készségek tudatos alkalmazásának próbálgatásán keresztül, a profi segítő szerep felé haladtunk. Ezen az úton nagy segítséget jelentett Wiesner Zsóka szupervizor, akivel a gyakorló coaching folyamataink során megélt elakadásainkat, kérdéses helyzeteinket, sikereinket megbeszélve bölcs útmutatást és osztatlan figyelmet kaptunk. Ehhez még csoporttársaink hozzászólásai, intuíciói és ötletei pedig új lendületet adtak.
A féléves képzés során megkaptam a szakmai alapokat és egy magabiztos coach-identitást a coach foglalkozáshoz, de a mesterségem tanulása most már élethosszig tart, hisz minden új ügyfél új reakció, minden új téma új felfedezés, minden új célhoz új úton kell eljutni. Legfontosabb számomra azonban az, hogy megtanultam figyelni magamra és érzéseimre, valóban látni és hallani magamat és így teljesebben másokat. Munkám során már nem a megfelelés vágya, hanem a kíváncsiság hajt. És csoporttársaim személyében olyan kollégákat kaptam, akikkel kölcsönösen egymás segítői és más-más nézőpontot adó partnerei lehetünk, hiszen már fél szavakból is értjük egymást.
Ajánlom ezt a képzést mindazoknak, akik egy profi módon felépített, ár-érték arányban kiemelten jó, és valódi, piacképes és hiteles tudást adó coach képzést keresnek. De ajánlom azoknak is, akik vezetői munkakörben dolgoznak és a szervezetük működtetésének hatékonyságát a vezetői szerep új perspektívájából akarják elérni.
Tolnainé dr. Tóth Veronika
Business és Life Coach
Több információt a Business és Life Coach képzésünkről itt találasz.